Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli. A foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok a mosáshoz nem értek. A házimunkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén be merek vallani. Sok mindent nem tudok, de van ám valami. Amit oly pompásan értek. Mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban. Gyors és lassú tempóban. Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton. Ahogy jónak látom. Tudásom e téren több mint tökéletes. S hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én. Mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt mégis jól megtanított ő. S nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam. Mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is. Lihegtem kapkodtam de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka. S feltárult előttem mindennek a nyitja. Később már oly rutint szereztem Hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől korán felkelve. Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan vidáman műveltem. Még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha mint fazékról a zománc. És testem olyan lesz mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére. Ám ez a gyönyört csökkenti felére. Ez az én gyengém ezt kell elhallgatnom. Én a nedvességet érezni akarom. De hát mit nevettek nem kell ezt megszólni. Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Nincsen abba semmi amit elbeszéltem. Ha hiszitek ha nem az úszásról beszéltem.